El semestre de lo real maravilloso

Szeretnék egy vastag szelet eget felhőkkel, nappal, muskátlival, elvitelre.

- Simon Márton: Kis kék vers az együttérzésről

*

Lo real maravilloso. Mondhatjuk mágikus realizmusnak is, de ez így pontosabb. Mindennapi fantasztikum, ahogy azt a tanár úr megfogalmazta. Ahogy ott ültem a C épületben, hirtelen felfigyeltem rá. Már látom. A szívemből kis zöld indák nőnek, virágok hajtanak rajta - hajnalkák, mert azok a kedvenceim. Az úton szivárványos gyíkok szaladnak el előttem, a könyvtári polcok közül pedig apró tündérszerű lények néznek ki, nagy fülük lebeg. Minden összeáll. Érzem, hogy az Ég a tenyerén hordoz. Megpihenhetek, lehetek bátor, merhetek felkelni reggel. Ijesztő a felnövés, ugyanakkor izgalmas. Érzek valami intenzív, kreatív erőt, amitől festeni, enni, táncolni, spanyolul beszélni akarok. Jó érzés önerőből meghosszabbítani a napokat, még ilyenkor ősszel is. Valahogy újra a kezemben érzem az irányítást; mindezt úgy, hogy tudom, abszolút nincs irányításom semmi felett sem. "I'm just visiting," mondta Bowie anno egy filmben. És tényleg, mit csinálunk látogatóban? Szeretett emberekkel jövünk össze és jól érezzük magunkat. Viszünk egy kis színt a monoton hétköznapokba. Megünneplünk kicsi vagy nagy dolgokat. És ha az egész életünk egy vendégség a bolygón, akkor miért ne állhatnánk így ahhoz a pár évhez, ami itt megadatik nekünk? Jó dolgok várnak rám, a lelkem ünneplőben van, a faluba nem vittem be a félelmet. Máshogy látom a valóságot. Maravillosamente. Tökéletes időzítés.

dolgok...

 ...amik miatt jó lesz a szemeszter

    újra lehet meleg ruhákat hordani

    kijön az új Arcane évad

    gyönyörű lesz a táj

    Over the Garden Wall újranézés

    túlleszek két műtéten is

    hangulatos lesz az olvasgatás

    elkezdhetek dolgozni

    új kihívások és lehetőségek az egyetem által

    gyertya-és füstölőgyújtás itthon

    használhatom az új hátizsákomat

    megtanulok önállónak lenni

...amikre fókuszálni szeretnék a szemeszterben

    új helyekre menni és jókat enni

    könyvtári tanulások

    fenntartani a kapcsolatot a barátaimmal

    új zenéket megismerni

    orvoshoz járni és pszichológiai könyveket olvasni

    szokásaimat (vitamin, 2l víz, mozgás) megerősíteni

    a hétvégéket szigorúan sulimentesen tölteni

    időben lefeküdni, kipihenten ébredni

    többet lenni a kiskutyáimmal

    rendszeres spanyolozás

...amik miatt túl fogom élni a szemesztert

    még az elején vagyok, semmi sem stabilizálódott

    majd lesz annyi házi és program, hogy el tudjam magamat foglalni

    még simán lehetnek barátaim, senki sem klikkesedett még, de ha mégis, akkor is szabadon odamehetek bárkihez

    vannak a kampuszon ismerőseim, nem vagyok teljesen egyedül

    még annyi könyv van, amit el szeretnék olvasni

    hamarosan szülinapom lesz, 23 éves leszek

    lesz őszi szünet és Karácsony is

    rendszeresen fogok orvoshoz járni

...amik megnyugtatnak

    szerethető és segítőkész vagyok, tudok nyújtani valamit a környezetemnek

    semmi sem állandó vagy örök, és minden kezdet nehéz - felesleges nagyobb hangsúlyt fektetni erre a félévre, mint bármelyik másikra

    régi helyen vagyok új emberekkel egy ismeretlen képzésen, szabad időt adnom magamnak, hogy mindezt feldolgozzam, és ha közben szomorúságot érzek, hát legyen

    mindenki éli az életét, és nekem is megvan a sajátom, ahogy én sem zárok ki másokat, ha éppen nemet mondok valamire, ők sem teszik ezt velem

    ezen időszak romantizálása nem bűn, igenis megkeresem a szépet a legkisebb dolgokban is, és szakítok időt arra, ami boldoggá tesz

    azok, akiknek az életemben kell, hogy legyenek, benne is lesznek; engedem, hogy szívből adjak, és beérem annyival, abból merítek erőt, amennyit kapok

    minden rendben van, sínen vagyok az életben, megvan minden, amit valaha szerettem volna

    emlékszem a napfényre, nem térek vissza a sötétbe

    szabad sírni - szomorúságból és megkönnyebbülésből is

hype

Azt hiszem, elmondhatjuk, teljen el bármennyi idő is, egy bizonyos ponton minden porcikám sikít azért, hogy írjak - majdnem hogy mindegy, hogy mit. Szóval újra itt. Csak egy klimpírozás erejéig a klaviatúrán? Meglehet. Mindenesetre, hello there, general Tamobi.

Véget ért az alapszak. Az élet furcsa fintora, hogy az amerikanisztika zárulásával kiéhezve vetem most bele magamat a könyvekbe, és gondolatban már ott tartok, nem is lenne rossz egy doktori irodalomból. De ez a jövő zenéje. A lényeg, hogy felvettek média mesterre, az út pedig az újságíráshoz sosem volt még ennyire tiszta és ködös egyszerre. Egy dolog viszont biztos, ihletett állapotom erősen ebből a sikerélményből fakad. Az, hogy ez a lehetőség megadatik nekem, visszarántott kedvenc triómhoz, az én írói szentháromsághoz: Orwell-Steinbeck-Capote. Egyértelműen önteltség lenne hozzájuk hasonlítani magamat, de talán nem köveznek meg, ha azt mondom, az ő hármasuk egyvelege van rám a legnagyobb hatással, őket tartom annak a példának, amit jómagam követni szeretnék újságírói pályafutásom során. 

Orwell gyerekkorom hőse a vállalkozószellemével, azzal az eltökéltséggel, hogy folyamatosan ment, megtapasztalt dolgokat, hogy aztán írni tudhasson róluk. Ez a kíváncsiság és igazságérzet az, amit szeretném, ha vezérelne engem az utamon. 

Steinbeck olyan szerelem, hogy kedvenc könyvet nem tudok tőle választani, vagy legalábbis nagy lelkiismeret furdalások közepette, hogy más írásait kihagytam. Amit csodálok benne, az a fókuszálásra való tehetsége, ahogy megtalálja történetei alanyait, lásd, leginkább az egyszerű kisembereket. Hangot ad nekik könyvein keresztül, bemutatja, hogy mindegy, honnan jövünk, milyen nyelvet beszélünk, mind emberek vagyunk. Érzékenységével szemben azonban továbbra is informatív, éles látású, és ízes. Illetve mindig szívbemarkoló.

Végül pedig Capote, aki történetvezetésével és felépítésével, struktúrájával foglalt helyet az előbbi két géniusz mellett. Novella, regény, tényfeltáró újságírás? Nincs olyan, amit ez az ember ne nagy hozzáértéssel komponált volna meg.

Van értelme ezeknek amúgy? Csak azt tudom, hogy minden nehézségével együtt, végtelenül hálás vagyok az egyetemista éveimnek. Olyan szintre emelhettem az írásomat, amit korábban nem tudtam volna. És a legjobb, hogy ez az élmény most folytatódik. Vagyis nem most, de hamarosan. A Stockholm-szindróma is lehet egy magyarázat, de igazából én továbbra is szívből-lélekből eltés vagyok, és örülök, hogy az anglisztika megtörtént velem, annak meg még jobban, hogy esélyt kaptam a médiától. Azt hiszem, ez a kettő nagyon is elválaszthatatlan bennem, és teljes bizonyossággal mondhatom, hogy ennek így kellett lennie - még ha voltak is kételyek.

Nem tudom, hogy a mester után hogy lesz, jó ég, hát azt sem tudom, hogy a mester közben hogy lesz, de az biztos, hogy újra érzem azt a lelkesedést, amit anno 3 évvel ezelőtt éreztem, amikor bejutottam alapképzésre. Nagyobb lépés az úton. Hirtelen megint tudom, hogy nagy dolgok várnak rám. Már csak egy kis idő, és írni fogok a világnak a világról. Írni, teljes szívből, ahogy mindig is terveztem. A szentháromság, és a magam módján.