fun. - some nights | albumelemzés vagy ilyesmi

A válasz a logikus kérdésre, hogy mégis miért releváns bárkinek is egy több, mint 10 éves albumról szóló kritika-elemzés-elmélkedés, nagyon egyszerű: mert én vagyok mara és ez itt a maraverzum, szóval arról írok, amiről szeretnék. Egyébként meg elég sokat hallgattam ezt a lemezt mostanában, és mélyen elgondolkodtatott bizonyos dolgokról, melyeket úgy éreztem, a legérdemesebb itt kifejteni, mert egy akademikus esszéhez most nincs erőm. Mindenesetre így is megteszek minden tőlem telhetőt, hogy valami koherens és értékes írás szülessen ezekből az észrevételekből.

Pár alapvető infó, amikre nekem is rá kellett keresnem, mert elmúltak már azok az idők, hogy vallásosan utánajárok a kedvenc bandáimnak és betéve ismerem a lore-t: tehát a Fun vagy fun. egy 2008-ban alakult indie-pop banda, pár kisebb lemezt és két stúdió albumot éltek meg, aztán feloszlottak - vagyis, mint utána olvastam, csak "pihenőre" mentek. De ez már kb. 10 éve tart, szóval... Okokat nem kerestem, bizonyára fent van ez is a neten, de szeretnék magára a zenére fókuszálni, úgyhogy a rövid ismertető kötelező köre után jöjjön is maga a lemez, a Some Nights.

Gyöngyszemek a zene világában

Mivel kb. tavasztól őszig pihentettem a kpopot, ezért a szünetet leginkább a régebbi kedvenceim hallgatásával töltöttem. Ennek köszönhetően vándorolt a tekintetem a régóta kitűzött várólistára, amin nyugati előadók neve sorakozott már évek óta. A keresgélés sok helyre elvitt, ezért összeállítottam ezt a kis listát olyan zenészekkel, akiket szerintem érdemes szemmel tartani.

THE FEVER 333

Emlékeztek még, amikor anno a letlive.-ről papoltam, meg hogy mennyire jó lenne, ha Jason és a többiek újra zenélnének? Nahát még tavasz végén, nyár elején véletlenül belefutottam az én kedvenc dilis frontemberem új csapatába, aminek persze összes eddig megjelent számát+klipjét megnéztem seperc alatt, és hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszett, amit láttam, illetve hallottam.

Miért különleges a Waterparks?

Kb. 2 éve ismerem ezt a bandát, és most, hogy új klipet adtak ki pár hónapja megjelent albumuk egyik számához, úgy döntöttem, végre valahára lecsekkolom a korongot rendesen, és egyáltalán nem bántam meg! Épp ezért gondoltam, hogy írok egy olyan típusú bejegyzést, mint anno a letlive.-vel (aminek volt énekese azóta új bandával zenél, s ennek én nagyon örülök!), ezzel nektek is bemutatva ezt a fantasztikus triót.

Koncertek, amikre elmennék...

ÉS AMIKRE NEM!
mert olyanok is vannak ám :)

Nem rég mondta anya, hogy a Pvris, egykori kedvenc bandám Magyarországra látogat, és még csak nem is olcsó a fellépésükre a jegy. Ez mélyen elgondolkodtatott. Menjünk el, vagy sem?

Most amúgy is gyűjtök, így a terv eleve megbukott, de tény, hogy más kérdések is felmerültek. Eggyel több koncert élményként, vagy tényleg egy igazi valóra vált álomként fognám fel? A Pvris sokáig uralta a kedvenceimet és mindig is jó zenét csináltak, ezért az alkalomért pedig ölni tudtam volna régen. Akkor hát mi fogott vissza a spóroláson túl?

Már egy ideje tagja vagyok a Facebook-os Pvris csoportnak, és ott írta egyszer valaki, hogy elment a trió egyik fellépésére, és találkozott a tagokkal, azok pedig kinevették őt, mert fogyatékos volt. Ez már vagy úgy 1 éve történt, de bennem annyira megmaradt, hogy egyszerűen azóta nem tudok áhítattal a csapatra nézni. Az énekesnő is mintha az idő múlásával nagyképűbbé vált volna, mintha már annyira megszállottja lenne ennek a meleg-témának, hogy szinte már lenézi a heterókat. Régen pont emiatt a bátorsága miatt szerettem, de mostanra már úgy érzem, túl sok, amit csinál. Mindenki felfogta, hogy meleg, miért kell ezt még tovább hangsúlyozni? Egy szó, mind száz, szépen lassan elvesztettem az érdeklődést a Pvris iránt, noha a zene amit csinálnak, tényleg jó, de már egyáltalán nem kívánom őket látni élőben.

Már úgy hiányzott...

AVAGY BANDÁK, AKIKET RÉGEN HALLGATTAM
és még mindig, csak nagyon-nagyon ritkán

All Time Low, Pierce The Veil, My Chemical Romance, Falling In Reverse, és a többiek... mintha ezer éve lett volna, hogy ezek a bandák még szerves részét képezték az életemnek. Bár sosem gondoltam azt, hogy a kpop után más már nem is jöhet szóba, és nem hagytam el a fentebb felsorolt régi cimboráimat, mégis most - hogy valamilyen késztetésnél fogva visszatértek a számaik a YouTube-omon - olyan, mintha szakítottam volna velük. Emiatt a szomorú érzés miatt ültem le ide, hogy írjak egy-két dolgot ezekről a csapatokról, hátha az segít rendezni a gondolataimat, és megvígasztal egy kicsit.

Nosztalgia ⇨ PTV koncert beszámoló

2016. 11. 09.

1 évvel ezelőtt, a születésnapomra fantasztikus ajándékot kaptam - jegyeket a Pierce The Veil budapesti koncertjére. Ez egy nagyon fontos esemény volt az életemben, ezért arra gondoltam, hogy azt a régi beszámolót, amit anno a Lost In Stereon posztoltam, most ki rakom ide is. Ez az emlék egyike azon keveseknek, amikre tényleg szívesen gondolok vissza az elmúlt 1 évből. Olvassátok szeretettel! ♡

Ui.: képek mind sajátok.

Amber

Miért különleges a letlive.?

Még kemény punk rocker pályafutásom során rengeteg tehetséges bandát megismertem, akiket bár most is szívesen hallgatok, mégsem emelkednek ki úgy, mint egy bizonyos csapat, akik a Pierce The Veil koncertnek köszönhetően léptek az életembe. Ez nem más, mint a letlive., akik hónapokkal ezelőtt sajnos feloszlottak.

Már terveztem, hogy írok róluk, de csak most jutottam el odáig, hogy tényleg, komolyan leüljek a gép elé, és a zenekarnak szenteljem az időmet. De mégis, hogy kezdődött ez az egész?

Green Day koncert beszámoló

saját képek nincsenek, mert mindegyik homályos lett, csupán csak pár videóval büszkélkedhetek

2017. 06. 18.

A nap, amire másfél éve várok, tegnap eljött. A Green Day koncertet adott Magyarországon, én pedig mindennek szemtanúja lehettem. Habár semmi sem úgy alalkult, ahogy terveztem.

18:15-ig nem is volt semmi baj, megérkeztünk a Papp László Budapest Sportarénába, előre is mentünk anyával a kiemelt állóba, ahová a jegyünk szólt. Már jópáran ott voltak, így csak a tömeg közepén tudtunk helyet foglalni. Az előzenekar - Rancid - plakátja már fent volt a színpadon, és körülöttünk mindenki a Green Day-ről beszélt, amitől még izgatottabb lettem, hiszen olyan régóta várok, hogy a kedvenc trióm ellátogasson kis hazánkba is. A sok Green Day pólós ember egy helyen olyan megható volt, hogy nagy valószínűséggel a régi Tami sírva fakadt volna, és minden bizonnyal ezen felbozdulva simán beszélgetést kezdeményezett volna egy csomó emberrel. De a mostani Tami inkább csak mosolyogva nézett körbe a társaságon, és örömmel látta, hogy lám, nem ő az egyetlen.