Nosztalgia ⇨ 1 év kpopperként

Őszintén, minden nehézség ellenére, én úgy érzem, ez az év hihetetlenül gyorsan elment. Sok mindent megtudtam magamról, a kedvenceimről és a környezetemről. Bár még bátortalan vagyok, legalább biztosan tudom, hogy milyen nem akarok lenni, és mi az, ami nem érdekel. Ezt az évet amolyan próbának fogom fel - így utólag legalábbis -, mert mostanra eléggé kitapasztaltam, mi hogyan működik, és ez nem csak a kpop világára igaz. De mivel most csak arról lenne szó, így nem is ködösítek tovább, jöjjön a megemlékezés a napról, akkor ez az egész elkezdődött!

Amikor anno rákattintottam a Monster-re, még azt sem tudtam, hol áll a fejem. Annyi újdonság ért egy csapásra, és annyira tartozni akartam ebbe a közegbe, hogy talán egy kicsit nagyszájú voltam. Noha nem durván, de mégis mintha bizonyítani akartam volna, hogy én bizony kpopper vagyok. De valahányszor kérdéseket kaptam, zavarba jöttem, mert még nem voltam elég régóta benne a dologban. A legjobb példa erre, az ultimate banda esete. Amíg nem realizálódott bennem, mennyire közel áll hozzám a Seventeen, addig mindig az EXO-t mondtam a legnagyobb kedvencemnek, de valahol mélyen én is éreztem, hogy ez nem igaz. Semmi bajom velük, ők pusztán csak a szintén figyelemre méltó "első banda" pozícióban vannak, ami miatt igazán különlegesek számomra. Mégis, ultimate csapatként mindig a Seventeen lesz a válaszom, és ezt már nem is mondhatnám biztosabban.
Az ultimate bias-t könnyebb volt megtalálni, és fix, hogy bármi történjen is, nem fogom Chen-t lecserélni. Igaz, arra máig nem tudom a választ, hogy vajon az ub csak ultimate bandából lehet-e, de őszintén, már nem is érdekel, hiszen ha így érzem, akkor nem tudok ellene mit tenni.

Koncertek, amikre elmennék...

ÉS AMIKRE NEM!
mert olyanok is vannak ám :)

Nem rég mondta anya, hogy a Pvris, egykori kedvenc bandám Magyarországra látogat, és még csak nem is olcsó a fellépésükre a jegy. Ez mélyen elgondolkodtatott. Menjünk el, vagy sem?

Most amúgy is gyűjtök, így a terv eleve megbukott, de tény, hogy más kérdések is felmerültek. Eggyel több koncert élményként, vagy tényleg egy igazi valóra vált álomként fognám fel? A Pvris sokáig uralta a kedvenceimet és mindig is jó zenét csináltak, ezért az alkalomért pedig ölni tudtam volna régen. Akkor hát mi fogott vissza a spóroláson túl?

Már egy ideje tagja vagyok a Facebook-os Pvris csoportnak, és ott írta egyszer valaki, hogy elment a trió egyik fellépésére, és találkozott a tagokkal, azok pedig kinevették őt, mert fogyatékos volt. Ez már vagy úgy 1 éve történt, de bennem annyira megmaradt, hogy egyszerűen azóta nem tudok áhítattal a csapatra nézni. Az énekesnő is mintha az idő múlásával nagyképűbbé vált volna, mintha már annyira megszállottja lenne ennek a meleg-témának, hogy szinte már lenézi a heterókat. Régen pont emiatt a bátorsága miatt szerettem, de mostanra már úgy érzem, túl sok, amit csinál. Mindenki felfogta, hogy meleg, miért kell ezt még tovább hangsúlyozni? Egy szó, mind száz, szépen lassan elvesztettem az érdeklődést a Pvris iránt, noha a zene amit csinálnak, tényleg jó, de már egyáltalán nem kívánom őket látni élőben.

Nosztalgia ⇨ 3 x Seventeen

Igazából nincs min nagyon nosztalgiázni, hiszen csupán 7 hónapja ismerem a bandát, így hát korántsem tudnék azokról az időkről beszélni, amikor még kezdők voltak - még akkor sem, ha megnéztem szinte az összes műsort, amiben benne voltak. Ennek, és kpopos hiatusom ellenére is szeretnék írni egy-két sort arról, mit is jelentenek ők számomra, és hogy mit gondolok a jelenről, amiben most követem őket figyelemmel.